Erről persze hallgat a magyar média-ugar...

Nézem a fotót, olvasom azt a néhány sort, amit írtak hozzá. Megérint az elkapott pillanat, ahogyan meghajol a polgármester a fogyatékkal élő előtt.

Fura, hogy erről most mégsem zeng a média, pedig Kocsis Máté neve azért elég sokat szokott szerepelni. Úgy tűnik, ha valamit baromi jól csinál, arról hallgatni kell. Ilyen ez a magyar médiaugar...

Talán sokan tudjátok, akik olvassátok az írásaimat, valamennyire ismertek is, hogy számomra a társadalmi szerepvállalás nagyon, kiemelten fontos. Azt gondolom, hogy az összefogás a mai kor Noé bárkája. Így persze a Tégy Jót! állandó írójaként és a Mosolygós Magyarországért nagyköveteként különösen figyelemmel kísérem azokat az eseményeket, amikor egy - egy szervezet valakit, valamiért elismer. 

Most Józsefváros kapta a Befogadó Magyar Település címet. A FESZT által 2011-ben alapított, kétévente átadott elismeréssel azokat a településeket díjazzák, amelyek várospolitikájukban kiemelten kezelik az esélyegyenlőséget és szoros együttműködést alakítottak ki a fogyatékos emberek helyi szervezeteivel.

A Nem Adom Fel Alapítvány segítségével Józsefvárosban nyílt meg Budapest első, fogyatékkal élők által üzemeltett kávézója, illetve a Fogadj Örökbe Egy Macit Alapítvány munkájának köszönhetően, a Törőcsik Mari nevével fémjelzett kulturális-közösségi tér, ahol szintén megváltozott munkaképességűek is dolgoznak.

A beruházáshoz az önkormányzat 8 millió forinttal, illetve a József-napi bál bevételével járult hozzá.

Ami még talán ettől is emberibbé teszi, hogy az önkormányzat vezetői rendszeresen tartanak kapcsolatot a fogyatékkal élő embereket képviselő társadalmi szervezetekkel.

Kocsis Máté a polgármestere Józsefvárosnak. Igen, direkt nem nyóckert írtam, mert már nem az. Amióta ő a polgármester, a nyócker Józsefvárossá avanzsálódott, ahol látványos a fejlődés, a fejlesztés. Ez számomra azt bizonyítja, hogy jó a városvezetés, nem herdálják el a pénzt és még véletlenül sem a maguk pecsenyéjét sütögetik. 

Tudom, hogy a józsefvárosi önkormányzat elkötelezett marad a segítségnyújtásban és a társadalmi szerepvállalásban és igyekeznek azt a tempót tartani, amit eddig mérceként meghatároztak.

Respect!

Köszönjük!

Ez EMBERI!

Jurák Kata

1
http://emberi.blogstar.hu/./pages/emberi/contents/blog/26582/pics/lead_800x600.jpg
Befogadó Magyar Település,Józsefváros,Kocsis Máté,társadalmi szerepvállalás
Feliratkozás blogértesítőre

Ha mindennap szeretnél értesülni a legfrissebb bejegyzésekről, akkor iratkozz fel a blogértesítőre.

Feliratkozom

Hozzászólások

A bejegyzésre 1 db hozzászólás érkezett!
Strenner 2016-04-17 14:05:03
Szépségtapasz!
Válaszolok

Ezeket a cikkeket olvastad már?